Kislángi játszótér és szabadidő park

Tisztelt Kislángi Lakosok!

A sok éves várakozás után, elkészült Kisláng Község játszótere és szabadidő parkja. Önkormányzatunk „EU szabványnak megfelelő kültéri játszótéri és fitnesz elemek, szabadidős eszközök beszerzése és telepítése Kisláng településen” címmel pályázatot nyújtott be a Vidékfejlesztési Program keretén belül a Mezőföld Helyi Közösség Egyesület működési területére meghirdetett „Szabadidő eltöltésére alkalmas terek, rehabilitációs terek kialakítása, meglévők fejlesztése” elnevezésű VP6-19.2.-62-8.1.3-17 kódszámú pályázati kiírásra. Pályázatunk 2019. október hónapban sikeres elbírálásban részesült, melynek során 10.050.247,- forint támogatásban részesültünk. A beruházást 14.198.496,- forintból valósítottuk meg, melyhez a szükséges önrészt Kisláng Község Önkormányzata a saját költségvetéséből biztosította.
A projekt megvalósítása során egyrészt az óvodába még nem járó, valamint óvodás és kisiskolás korú gyermekekre gondoltunk, mikor a kisebb gyermekek részére szolgáló játszótéri elemeket válogattuk ki. Másrészt a sport- és fitneszeszközök kiválasztásával mindazokat a fiatalokat, akik középiskolás korúak, valamint azon felnőtt korú lakosokat szeretnénk megcélozni, akik szem előtt tartják a rendszeres testmozgást, az egészséges életmód követését.
A játszótér kialakításához a művelődési ház mögötti, műfüves pálya mellett elhelyezkedő önkormányzati területet parkosítottuk.
A mai napon megtörtént a beruházás műszaki átadása. Az elkövetkezendő napokban - a jogszabályoknak megfelelően - sor kerül a terület bekerítésére, egy kültéri ping-pong asztal, továbbá padok, nyitva tartást és házirendet tartalmazó tájékoztató tábla elhelyezésére. A továbbiakban térfigyelő kamera és ingyenes wifi-csatlakozási pont lekötése is megvalósul. Ezt követően a játszóteret és a szabadidő parkot birtokba vehetik a Kislángi Fiatalok és Felnőttek.
Kérjük a Tisztelt Lakosokat - Fiatalokat és Felnőtteket -, a használat során ügyeljenek saját maguk és mások biztonságára és testi épségére, valamint az eszközök rendeltetésszerű használatára. Vigyázzunk az értékre, hogy még sokáig tudják gyermekeink használni! 

Kisláng Község Önkormányzata

 

További képek a galériában